Hetya blogja

2011-07-04T17:48:00.003+02:00

Sziasztok !!!

Mai nappal megérkeztek az útleveleink a berlini nagykövetségről. Mostmár kézzel fogható bizonyítéka is van a vízumunknak.

the begining of the fourth chapter: taking a deep breath

2011-06-20T17:14:00.001+02:00

Tehát elérkeztem ahhoz a ponthoz ahonnan annak idején indítottam a blogot. Itt az ideje, hogy leírjam, még ha csak röviden is az indokokat, amiért váltunk, mintegy megerősítésként, ha majd, esetleg náhány év múlva kétségem támadna:

megélhetés – szebb lenne, ha nem ezzel kezdeném, de az tény, hogy a legtöbbünknek ez a fő oka a távozásra. Tehát a megélhetés nehézsége, amit igazán nem tudom, hogy mi tudná feljavítani, de, ameddig követtem az eseményeket, úgy tünt, a politikai vezetőknek ez nem céljuk.
Politika – egy olyan országban ahol az ellenzék, a mindenkori vezetéssel 180 fokos szöget zárnak be, ott minden negyedik évben összeomlás jön. Tudom, hogy mindenhol van ellenzék, és hogy azok is sorra kerülnek néha, de amikor az a bizonyos szög csak 10-20 fok, akkor ott bizakodóbb lennék.
multikulti – a magyar verziót nem preferálom (...)
iskola – büszkék lehetünk a magyar oktatásra, ahol a mi korosztályunk, akik még a „jobb” oktatást kapták a tanulmányaink 70-80 %-át elfelejtették, és a gyermekeink akik már közel sem kapank olyan „minőségi” oktatást, ugyanúgy utálnak bejárni, mint ahogy mi is tettük azt. Ennek pedig nem kellene így lennie, mostmár kézzelfogjható bízonyítékom van, (saját szemem) hogy ez nem mindenhol van így.

(ez az a rész, amit, az idő során, még néha szerkeszteni tervezek, persze nem törölni belőle, csak bővíteni, és leírni az idegenben szerzett negatív tapasztalatokat is)

Mostmár csak egy dolgunk van, eladni a házat otthon. Nem lesz egyszerű feladat, de a hetek múlásával, kompromisszumokra is hajlandóak vagyunk az ár terén. A terv, hogy szeptember-októbar környékén már kint leszünk.Ehhez pedig pénz kell. Remélem, gyorsan eljön a vevő, aki megoldja ezt a problémánkat is, most legalábbis nagyon bizakodó vagyok. A vízum alapján 2012 március 28-ig kell belépnünk az országba, de mi egy hosszú nyarat szeretnénk magunknak, nem pedig egy hosszú telet.

Gondolkodtam rajta, mi is legyen a címe ennek a bejegyzésnek, „okok” „miért?” stb. Végül is, ha visssza tekintek eddigi életünkre, akkor fejezeteket látok:

- Első fejezet: minden 2007 végéig, amikor megszületett az elhatározás

- Másdik fejezet: felkészülés a vízumkérelem beadására, és maga a beadás

- Harmadik fejezet: várakozás, majd 2011 június 10 VÍZUM

- Negyedik fejezet: (...)

Akkor lehetne a cím: „harmadik fejezet vége”, ami összegzése az elmult eseményeknek, de hoppá, az összegzés már a korábbi bejegyzésbe megvolt. Ezt inkább, valahova a kető közé tenném, mint egy lélegzetvételt amit az ember akkor tesz, amikor valami igazán új dologra készül.

A továbbiakban, megpróbálok sűrűbben írni, mert így is kihagytam sok érdekes dolgot, az itt történtekből. Azért néhány szösszenet, az elmult évből:

Tavaly márciusban, amikor bementem a suliba érdeklődni, rögtön az igazgató helyettes fogadott, aki azonnal hívta az igazgatót. Az igazgató pedig nem győzött szbadkozni, hogy épp nem ér rá, de adott időpontot, a következő szerdára 9 orára. Én kilenc előtt 5 perccel érkeztem, de Ő már várt a suli előtt. Úgy irattam be őket, hogy ők még Magyarországon voltak, csak két hónap múlva tudtam felmutatni a papírokat, hogy mi már regisztrált lakosok vagyunk Hollandiában. Az volt a lényeg, ha már itt vannak, minnél előbb járjanak iskolába.

A lányok már egy éve holland iskolába járnak. Néhány napja voltam fültanúja amint hosszú perceken keresztül csak hollandul beszéltek egymáshoz, és amiből én egy kukkot sem értettem. Egy év után úgy darálják (krákogják) a hollandot hogy az embernek leesik az álla. Azt gondolom ebből a tudásból, csak hónapok kérdése lesz angolt faragni.

Az itteni úszás oktatás megérne egy külön bejegyzést. Ez nagyon fontos része az életünknek, mivel a lányok 4 hónapos koruk óta úsznak. Itt a gyerekek diplomát kapnak (A, B, C), és addig ameddig nincs nekik legalább „A”, addig nem engedik őket mélyvízbe. Előszőr, az „A” és a „B” megszerzéséig, úgy tanítják úszni őket, hogy kint legyen a fejük a vízből, mint otthon a nagymamák csinálják J. A diplommauszásokkor, ami egy külön esemény (egyfajta show), rendes ruhában is kell úszniuk két hosszt, hogy tudják, milyen érzés az, valamint mindenféle olyan feladatot kell csinálniuk, ami a számunkra szükségtelennek tűnik. Ahelyett, hogy ténylegesen jól megtanulnának tempozni, egyfajta túlélő oktatásról van szó.

Amikor ügyet intézünk az adóhivatalban, akkor sorszámot kell húzni, de még soha nem kellett 10 percnél többet várni. Az önkormányzatnál időpontot adnak, egy napon belül, persze a Te időbeosztásodhoz igazítva, és akkor ott azonnal sorra is kerülsz.

A mumusnak kikiáltott magánbiztosítói rendszer ami most mindannyiunknak, ha levonom az állami visszatérítést, kb 150 euróba kerül havonta, nagyszerűen működik, és ez még a fogorvosi ellátás 75%-át is fedezi, persze ezért némi pluszt fizetünk havonta. Így nekem itt olcsóbb a fogászat mint otthon.

Most ennyi, remélem, a következő bejegyzésem, arról fog szólni, hogy elkelt a ház, amire nem kellett hónapokat várni.

before making decision

2011-06-20T17:13:00.000+02:00

Már régóta fontolgatom, hogy összeszedem az indokokat, amelyek oda vezettek, hogy megszülessen a döntés, elhagyjuk Magyarországot.

Talán az első gondolat a nagyobbik lányom születése táján ötlött belém. Akkoriban persze még csak egy olyasfajta kirohanás lehetett: „- Ha nem változnak pozitívan a dolgok, el kell hagyni ezt az országot!”. Gabival sikerült úgy kiszúrjon az akkori munkaadója, hogy majd egy évig nem lehetett rendes munkahelye. Amikor Enikő született (2003 szept), a GYED-et is úgy kaptuk, hogy a szülés előtt három nappal bejelentette magát munkanélkülinek. Nekem sem volt túl sok munkám, az adóság, amit a be nem fizetett adók termeltek, meg csak nőtt. A rendszer évről évre változott, de persze sosem a „várt” irányba. (Igazából, már nem is tudnám megmondani mit vártunk.) Mindazonáltal, az akkori „elvágyásom Magyarországról” csak üres, tettek nélküli beszédnek hatott, amit magam sem éreztem túlságosan reálisnak. Persze, ha egy kicsit komolyabban vettem volna ezt akkor, már talán állampolgárok is lehetnénk. Nem szabad sokat várni, csapj bele amíg még fiatal vagy, később már sokkal nehezebb.

Az ezt következő évben sikerült az adóságot hét számjegyüvé feltornászni, és mindezt mindenféle késedelmi kamatok nélkül. Akkoriban ez számomra megoldhatatlan problémát jelenett, és bizony az APEH is kopogtatott már a végrehajtással. Utolsó mentsvárként nagymamámhoz fordultam segítségért. Ő gyakorlatilag a tartozást kifizette, a kamtokat, meg nem egész egy év alatt nekem sikerült letudnom. Utána soha nem hoztam magam még egyszer ilyen helyzetbe, minden befizetnivalót időben letudtam. A könyvelőm azt mondta, nem sokan képesek tanulni a saját hibájukból, de nekem sikerült. Mindez persze nem jelenti azt, hogy nyugodt éjszakáim voltak. Lehet, hogy én aggódok túl sokat, mivel gondolat mindíg ott motoszkált bennem, mikor jön az ajánlott levél: „jónapot kivánunk, megnéznénk mije van”. Mindenki tudja, aki valaha próbált így boldogulni, ez csak úgy lehetséges, ha az ember magtalálja azokat a kiskapukat, amivel egy kicsit mérsékelheti a költségeit. Így hát, kitalálták a „vagyongyarapodás” vizsgálatának intézményét, amivel gyakorlatilag bárkit kicsinálhatnak, aki nem keres bejelentve annyi pénzt, amennyit ők elképzeltek. Szerencsére, nem kellett többet közelebbi kapcsolatba kerülnöm a fennt nevezett szervezettel, de a 2007 végéig tartó néhány év egyre többször ébresztett bennem vágyat a változtatás irányába.

Időközben nagymamám elhunyt, és az örökségből, valamint Gabinak egy életjáradék szerződésből származó pénzből vettünk egy félkész házat Gyálon. 2006 Karácsony előtt költöztünk, addig apukáméknál laktunk. Ez a ház lett az otthonunk, addott elég munkát nekem, hogy egy kis időre elterelődjenek a gondolataim. Nem akarom a történetet politikai síkra terelni, de a 2007 elején kezdödő kormányellenes tüntetéssorozat részévé váltam. Leszögezem, én soha nem voltam „huligán” amilyen titulussal illetett minket az akkori vezetés, soha nem dobtam el egy kavicsot sem, mint a több ezer ember 99%-a sem, akikkel együtt voltam. 2006 őszén, ott voltam az ominozus „tanklopásos” tüntetésen is. Kamerával készített felvételekkel tudnám cáfolni a rendőri fellépés indokoltságát,ahol a „tömeg”, amelyik kőzáporral támadta a rendőröket, megközelítőleg 8-10 fő volt. Valamint 2007 őszel, amikor, gyakorlatilag a nagygyűlés végén, azonnal könnygázzal kezdtek szórni minket. (...) Nem folytatom, megfogadtam, hogy felhagyok a megvalósíthatatlan lázongásokkal, és elkezdek magunknak élni, ez a néhány mondat is csak azért született meg, hogy majd 20-30 év távlatából segítsen emlékezni. Azóta, egy kezemen meg tudnám számolni, hány híradót láttam. Mindenestre ezek voltak azok az események amik véglegesen megszülték bennem az elhatározást a távozásra.

Decemberben beszéltünk egy régi barátunkkal, aki akkor már másfél éve Au-ban volt, és ekkor kirajzolódott a cél is. Szerencsére az elhatározásról nem kellett gyözködnünk Gabival egymást egy másodpercig sem. Ausztrália lett a cél, de a lényeg, otthonrol el, és lehetőleg minnél messzebb. Ha akkor Hollandiát tűztük vona ki célul, most nem tervezgetnénk a továbbutazást, de az biztos, hogy nem bánnánk a történteket. Ez a hollandiai – mostmár több, mint – egy év bebizonyitotta, hogy megálljuk a helyünket kölföldön is, és így nagyobb bátorsággal indulunk a „nagy” útnak, külföldi tapasztalatokkal a zsebünkben.

Grant !!!

2011-06-10T16:42:00.001+02:00

2010 június 10-én, ma hajnalban, két év három hónap várakozás után, megkaptuk a vízumot.

being continued

2011-05-10T22:15:00.001+02:00

Jó régóta nem írtam egy sort sem. Igazából nem túl erős az írói vénám, de mivel annak idején annyi izgalmas dolog történt velünk, hát elkezdtem ezt a blogot, amit most, ha nem is a sokaktól látott intenzitással, de folytatni fogok (legalább is tervben van).

Az utolsó bejegyzés tartalma, ami a 2009. szeptemberi állapotot takarta, oly mértékben lerombolta a rövid távú terveinket, hogy teljesen elment a kedvem a folytatástól. Persze ez nem jelenti azt, hogy a velünk történt, történő események unalmassá, egysíkúvá váltak volna, amiről nem lenne értelme írni, csak egyszerűen a hír, hogy 2013 előtt valószínűtlen, hogy vízumot kapjunk meglehetősen lelombozott. Azonban most, másfél év után, van egy igazán új fejlemény, amiről csak a bejegyzés végén fogok írni.

Megpróbálom összefoglalni az eseményeket, kronológiai sorrendben:

2009. November 30-án megszületett Előd, családunk ötödik tagja. Gyakorlatilag menetrend szerint érkezett. Akkor én már javában Hollandián dolgoztam és csak egy másfél hetes szabadságra mentem haza, amikorra ki volt írva a szülés. Ennek a másfél hétnek az utolsó napján érkezet a trónörökös. Nem volt egyszerű időszak, 1300 km távolságra egymástól, nagy szükségük lett volna a segítségre, amit elég nehéz skype-on keresztül. Ráadásul néhány napra Előd születésére, és persze arra, hogy visszajöttem dolgozni, kiderült, hogy Villő bárányhimlős, amit persze Enikő is bekapott két héten belül. A segítség azonban nem maradt el, Édesapámék gyakorlatilag majdnem egy hónapra magukhoz vették a két lányt mivel Elődöt védeni kellett a fertőzéstől.

2009. Karácsony volt a következő időpont, amikor újra együtt lehettünk, egy hónap megpróbáltatás után, de megerősödve a tudattal, hogy nemsokára együtt élünk megint. Ugyanis ekkor már kész volt a terv, itt Hollandiában folytatjuk.

2010. április közepén, tetemes mennyiségű ügyintézés valamint házbérlés után kiköltöztünk hivatalosan Venlo-ba, a Német határ közelébe. A gyerekek néhány héten belül elkezdtek iskolába járni, és gyakorlatilag minden megindult a maga útján.

Sokkal-sokkal jobb, rendezettebb az élet itt. Elmondhatjuk, hogy a 2008. eleji elhatározásunk, miszerint elhagyjuk Magyarországot, volt az egyik legjobb döntés az életünkben, annak ellenére, hogy az Ausztrál terv úgy tűnt túl sokat várat magára. Őszintén szólva, én valahol le is mondtam az egészről, nem akartam a már esetleg kamaszodó lányomat kitenni egy akkora változásnak. Ugyanakkor azt is elmondhatjuk, itt igazán jól érezzük magunkat. A gyerekek SZERETNEK iskolába járni, itt ugyanis nem stresszelik Őket. Enikő aki már 7 és fél éves nem egész egy év után, gyakorlatilag folyamatosan beszél hollandul, valamint ír és olvas is. Villőnek egy kicsit lassabban megy, de Ő is nagyszerűen boldogul a gyerekek között. A legnagyobb problémát ez a fránya nyelv nekem jelenti, mivel eddig még nem sikerült magam rávenni, hogy elkezdjek hollandot tanulni. Angollal lehet boldogulni, de nem az igazi. Gabi még itthon van Előddel, akihez kéthetente, holland „tanár” jár, hogy szokja a nyelvet. Ebbe az új helyzetbe próbáltunk tartósan elhelyezkedni egészen nyolc héttel ezelőttig.

2011. március 16-án kaptunk egy email-t ami teljesen más vonalra terelte a mi kis hollandiai létünket, és némi reménysugárt nyújtott az eredeti elképzeléseink irányába.

Az email feladója :”

K……. G…….

0000xxxx

Case Officer ASPC Team 7

Team7

GSM Adelaide

Department of Immigration and Citizenship

Bizony, van case officer-ünk, aki bekért minden hiányzó dokumentumot és a Medical tesztet. Az azóta eltelt időszakban be kellett szerezzük az erkölcsi bizonyítványokat Magyarországról, és mivel itt élünk egy éve, innen is, meg kellett újítani Villő útlevelét és be kellett jelenti az Új családtagunkat, Elődöt, valamint hogy mi már itt élünk nem pedig amott. Elkezdtük árulni a házunkat, valamint többé-kevésbé véglegesen felszámolni az otthoni életünket.

2011. május 9-én az utolsó lépésként, a Hollandiában kijelölt orvosnál, Dr Ritz-nél, Amszterdamban, átestünk az orvosi vizsgálaton, aminek eredménye, mint a végső kívánalom, várhatóan két héten belül megérkezik Adelaide-ba.

Tehát most waiting üzemmódra kapcsolva, áruljuk a házunkat, tervezgetjük a jövőnket, ami –már kezdem elhinni – talán tényleg azon a távoli földrészen fog folytatódni, és amire talán már tényleg nem kel néhány hónapnál többet várni.

2009-09-23T16:06:00.003+02:00

szerk: 2011-06-20

Ez az a bejegyzés, ami idő közben érvényét vesztette. A link nem is működik, de a lényeg 2009. szeptember végén kiadtak egy hivatalos közleményt (faq-priority-processing.pdf), amely szerint valószínűtlen, hogy vízumot kapunk 2013 előtt.

If your nominated occupation is not on the CSL and you have applied for an offshore GSM visa or intend to apply for an offshore GSM before the end of 2009, it is unlikely that your visa will be finalised before the end of 2012.

result of IELTS

2009-07-09T23:19:00.002+02:00

Nos, csak röviden, SIKERÜLT. Gabinak megvan az IELTS is, 5.5 ponttal. Mostmár tényleg csak várnunk kell.

from Netherlands

2009-07-04T18:06:00.003+02:00

……………….. Hol is kezdjem? Gabi túl van a nyelvvizsgán. Ő úgy gondolja nem sikerült túl jól, de azt gondolom, biztos meglesz az öt pontos átlag. Az eredmény a jövő hét végére várható. Nagy szükség lenne a megfelelő eredményre, mert, jelenleg Gabinak egyedül kell gondoskodnia a gyerekekről.

Úgy alakultak a dolgok, hogy, néhány hónapos munkakeresés után sikerült munkát találnom. Nem akarom túlságosan részletezni a magyarországi állapotokat, de úgy tűnik, manapság nem lehet olyan állást találni, amivel el tudnám tartani a családomat, mint villanyszerelő. Tényleg nem szeretném forintosítani a dolgokat, de azt muszáj leírnom, volt olyan szállodai karbantartó-villanyszerelői állás, Budapesten, ahol kétműszakos, hétvégés állásért bruttó 128 ezer forintot ajánlottak. Amint már korábban is írtam, a munkakeresést nem korlátoztam le Magyarország területére. Igazából a fő szempont az volt, hogy találjak a szakmámban állást, lehetőleg angol nyelvterületen. Ez a feladat azonban Magyarországról elég bonyolult mostanában.

A lényeg, találtam állást Hollandiában. Egy spanyol konzervgyártó vállalat hollandiai üzemébe leszek (vagyok) karbantartó villanyszerelő Horstban. Tulajdonképpen, már egy hete itt vagyok, és kedd óta dolgozom is a helyen. Remélem be fog jönni, mert nehéz döntés volt otthagyni a családot. Még ha csak, remélhetőleg maximum egy évről van is szó, ez idő alatt várhatóan csak 5-6 alkalommal fogjuk egymást látni. Nem lesz egyszerű, de kellett találni valami kielégítő megoldást a helyzetünkre. Így most van, egy megbízhatónak tűnő állásom, amiből, talán néhány hónap múlva, még félretenni is fogunk tudni. Arról nem beszélve, mivel a „kommunikáció” nyelve az angol az üzemben, így legalább egy kis gyakorlatot is szerzek a beszédbe. Persze nem arról van szó, hogy majd milyen jó angollal fogok rendelkezni egy év múlva. Abszolút nem, pláne, hogy az összes munkatársnak (főként németek) szintén tanult az angolja, de mégis lesz egy kis magabiztosságom, amire nagy szükségem volna.

Dióhéjban ennyi. Egy hét múlva, mindenképp írok a nyelvvizsga eredményéről is.

coming IELTS for Gabi

2009-05-27T18:01:00.003+02:00

Tegnap este kitöltöttük Gabi jelentkezési lapját és befizettük az IELTS díját. Ma délben pedig mindezt visszaigazolta Bozsó Mária a British Council részéről.

"Megerõsítem, hogy regisztráltuk a 2009 június 27-én tartandó vizsga General Training moduljára.
Még egy kérésem van: szükségünk lesz az Ön fényképére is (igazolványkép). Ezt elküldheti borítékban vagy email-ben is."

Úgy tűnik, a fényképet is elég, ha elküldjük emailben. Érdekes, hogy, fél évvel ezelőtt, amikor én jelentkeztem, még mindent bekértek papíron is. Mivel azonban már van „gyakorlatunk” az IELTS jelentkezésben, így a mai nappal az egész paksamétát elküldtük postán is.

Ennek a vizsgának duplán van szerepe számunkra, mivel szükség van a bevándorláshoz a 4,5-ös átlagra, de, szükség van egy magyar középfokú eredményre, ami kell a diploma megszerzéséhez. Tehát, az 5 pont a cél. Ezért az eredményért cserébe a British Council „elintézi” az eredmény középfokú nyelvvizsgává akkreditálását. Ami nekem két hónapba telt. Az idő azonban most nem számít, a lényeg, hogy meglegyen minden.

Gabi fél egy kicsit a vizsgától, de szerintem meg van a megfelelő tudása a szükséges eredmény eléréséhez. A következő egy hónap pedig elég lesz kijavítani a hiányosságokat, és megtanulni mindig az adott időn belül maradni.

having changed in our circumstances

2009-05-13T20:37:00.004+02:00

Mostanra már biztossá vált, hogy idén nem megyünk ki. A fő ok nem az Ausztrál kormány, nem valami olyan dolog, ami kétségeket szült volna bennünk. Tulajdonképpen egy igazán pozitív dolog ami egy kissé felforgatja újra az életünket. Ez az esemény, amit már terveztünk kb. 2 éve november végére várható, és az eredmény még inkább megerősít abban, hogy menni kell. Szóval, a lényeg, hogy nem négyen, hanem öten fogunk menni.

Bizony-bizony ott középen készülődik a legkisebbik családtagunk, meglátni a magyar valóságot. Ebből persze Ő már nem sokat fog felfogni, és emlékei is csak az esetleges látogatásokból lesznek.
A kérdés most az vajon jelentsük-e ezt a bevándorlásiaknak, számolva azzal, hogy még hátrébb sorolnak bennünket, vagy sejtve, hogy addig úgyse kerülünk sorra, majd ha megszületik megtesszük ezt. Nekem ez az utóbbi tűnik logikusabbnak. Elméletileg azon kívül, hogy leadjuk az Ő adatait is, nem sok plusz feladat van ezzel kapcsolatban, mármint a bevándorlás tekintetében. Itthon lesz bőven feladat. A legfontosabb megoldani a boldogulásunkat a hátralévő időben. Mivel ezek után Gabi biztos nem tud elmenni dolgozni, így még nagyobb a súly nehezedik rám.
Kacsintgatok Anglia felé, ahol, még ha segédmunkával is, de a nyelv gyakorlása mellett tudnék egy tisztességesebb jövedelemre szert tenni. Tudom, hogy nem sokra, de amit itt tisztességes munkával meg tudok keresni, az egyszerűen nevetségesen kevés ahhoz, hogy megéljen belőle egy család.

Néhány mondat a júliustól várható szigorításokról. A magyar szakmunkások legnagyobb akadályát, a nyelvtudást (illetve annak hiányát) még jobban szigorítják. Az eddigi IELTS 5-ösről 6-osra emelik a szintet, ami a magyarországi nyelvtanulás tekintetében egy igazán nehezen elérhető cél. Azonban akik nem éreznek elég erőt, tanulással eljutni az 5-ös szintig azok nyilván most még annyira se fognak nekiállni. Ha viszont már nekiállt az ember és teljes gőzzel tanul, nem hiszem, hogy ez a néhány hónap plusz készülés jelentene akadályt. Az egész homály, ami kijutás körül van, az emberek nagy részében egyébként is az elérhetetlen álom kategóriába sorolja Ausztráliát, de, akiben van elég elhatározás, és kitartás, annak mindenképp érdemes nekivágni. Nem gondolom, hogy ez a nehezítés, az eddig könnyűnek mondott IELTS 5-höz képest most leküzdhetetlen falat emelne. Az biztos, hogy nehezebb lesz ezt a kritériumot teljesíteni, de tekintve az eddigi erőbefektetést, és, még megtoldva 20-30 %-kal ez is meglehet.

waiting

2009-03-24T14:25:00.002+01:00

Tehát, március 16-án lekerültünk a CSL-ről :( , a listáról ami eddig remény adott arra, hogy még akár összel kijuthassunk. Nem mondanám, hogy túl nagy vidámsággal tölt el a dolog, mivel így, úgy tűnik, több mint egy év is lehet a kijutásunk. Persze, tudom mások is vártak ennyit, vagy még többet is, de oly szép lett volna. A lényeg, hogy várnunk kell. Egy kicsit többet, mint ahogy tűnt egy hónappal ezelőtt.

2009-03-05T19:47:00.000+01:00

Csak röviden, ma délután beadtuk a vízumkérelmet.

TRA is done

2009-03-04T20:56:00.003+01:00

Ma reggel a TRA honlapján bekerült "finalisation date"-ként a mai nap. Azonban a státusz maradt az elbírálás alatt kategoriába. Majd, délután három előtt valamivel megkaptam az emailt, amiben leírják, hogy elérhető az eredmény online.

Your application was SUCCESSFUL.

Your occupation is General Electrician 4311-11.

Holnap indulhat a vízumkérelem.

Most, hogy kezd elhihetővé válni az álom, hogy kijutunk egyszer (talán fél év), most elkezdett aggasztani a kinti boldogulásunk. Vajon mennyire lesz egyszerű állást találni (?), hogy fogunk boldogulni ezzel a nyelvtudással (?), egyáltalán mennyiben kell mást tudnia egy villanyszerelőnek Melbourne-ben, mint itt. Úgyhogy most elkezdtem ilyen irányú dokumentumokat vadászni a neten, hátha sikerül kicsit közelebb kerülni az ottani elvárásokhoz.

2009-03-02T17:37:00.003+01:00

Nos, ma hétfő van és a TRA még nem jelentkezett. Úgy tűnik kivárják az idejüket. Mára összeálltak az utolsó fordítanivalók és egy igazolás a banktól is. Beszéltem Hennivel az "ügynökünkkel" aki kész fogadni engem bármelyik délután, amint kész van a TRA. Gyerünk TRA-ás fiúk. dolgozni.

Szóval, talán holnap....

2009-03-01T15:51:00.010+01:00

Tehát, itt élünk Gyálon, Budapest mellett négyen, a párom Gabriella, két lányunk Enikő és Villő és jómagam Péter. Átlagos család, egy átlagos élettel, egy "átlagos" országban. Lányaink öt és három évesek és oviba járnak (szeptember óta). Gabi szeptemberig itthon volt velük, most pedig tanul, hogy befejezze az egyetemet, és elérje a megfelelő szintet egy középfokú nyelvizsgára. Én villanyszerelőként dolgozom amióta befejeztem a sulit. Kezdetekben kisebb nagyobb cégeknél, majd egyéni vállalkozóként, és 11 éve "egyszemélyes Bt"-ként. Mind a ketten 35 évesek leszünk idén.

Körülbelül egy évvel ezelőtt, február közepén a körülmények hatására valamint több évnyi töprengés után úgy határoztunk, hogy itt hagyjuk ezt az országot. (mint villanyszerelő nincs lehetőségem dolgozni, megélni, és adózni a mindenkori magyar kormányok elképzelései szerint, Gabi pedig megszerezvén harmadik diplomáját, beállhat a túlképzet, gyakorlatlan munkanélküliek táborába). Egy kedves barátunk (H), akivel rég nem beszéltünk épp abban az időben jelentkezett Skype-on. Akkoriban már másfél éve élt Ausztráliában. Nem tagadom, hogy hagytuk magunkat meggyőzni (néhány perc alatt) , hogy megtaláltuk a célunkat.

Az elhatározás megtörtént és megvolt a kitűzött hely is, azonban a részletekkel még messze nem voltunk tisztában. Bizony elsőre úgy gondoltuk, hogy hónapok kérdése és kint leszünk mi is. "Bármi áron", gondoltuk akkoriban, de szerencsére, rövid időn belül sikerült felállítanunk egy elfogadható koncepciót az elkövetkezendő folyamatra. Mert, szembesülnünk kellett azzal, hogy rengeteg feltételnek kell teljesülnie ahhoz hogy megbízható és nyugodt módon hajtsuk végre a célunkat. Először is választanunk kellett egy segítőt aki elkalauzol minket. Beszéltünk Bertók Zolival is , aki nagyon kedves, szimpatikus és segítőkész volt, végül azonban azt a magyarországi céget választottuk amelyiket H is ajánlott. Valahogy egyszerűbbnek látszott az ügynökünkkel személyesen leülni egy asztalhoz akár hetente is, ha ez szükséges.

A fő feltétel, a szakmai alapú bevándorláshoz adott volt, miután Ausztrália évek óta hiányt szenved villanyszerelőkben. Tulajdonképpen a második feltétel, ( amire azt mondják sokan hogy elhanyagolható) az angol tudás, illetve annak hiánya volt. Nos ez volt talán a legnagyobb kihívás számomra, és kihívás még mindíg Gabi számára is, mivel az Ausztrál kormány ennek a feltételnek a teljesüléséhez köti az ideiglenes lakosi (PR) vízum kiadását. Persze lehetett volna gondolni tanuló vízummal való kijutásra is, de ezt a bizonytalansága miatt nem vállaltuk. Nem tehetjük ki a kislányainkat a mi szeszélyes tanulásunknak esetleg vállalva annak kockázatát, hogy egy-két év után kell újra kettétörni az életüket. A PR vízum - ami öt évre vagy örökké szól - az ideális ámde a legmacerásabb és legdrágább lehetőség nekünk, az egyetlen biztos amivel biztosíthatjuk a stabilitásunkat ott.

Számos fórumon látom és számos családdal beszéltem akik a tanuló vízumos megoldást találnák elfogadható és elérhető megoldásnak még családostul is. Azonban ez egy évekig nyúló masszává válhat amin soha, vagy csak nagyon sok idő és pénz ráfordítása után kaphat mondat végi pontot.

A következő feladat volt tehát találni egy nyelviskolát ami kellő hatékonysággal és rugalmassággal rendelkezik. Ez nem is olyan egyszerű feladat, hiszen pont akkor nem indul, vagy elmarad a nyelvtanfolyam amikor az ember azonnal el akarja kezdeni. Egy szempont volt az is, hogy a munka mellett is lehessen csinálni. Ez a probléma kb. két hét után oldódott meg 2008 február végén. Tulajdonképpen én innen számolom az egész kaland kezdetét.

Amikor elkezdtem tanulni célul tűztem ki magamnak, hogy még abban az évben leteszem az IELTS 5.0-át. Gyakorlatilag a hét hat napján napi 4-5-6 órát tanultam. Mondhatnám azt, hogy mennyire kemény dolog volt ez majdnem egy éven keresztül munka mellett, de nem lenne igaz. Igazából olyan erős volt az elhatározásunk, hogy az egész szinte magától haladt. Mellettem állt támogatólag és bíztatólag a Párom és megkönnyítette az időszakot amelyben szinte alig láttam őket. Meg aztán a ott volt rendkívül nagy motiváció ami adott erőt ahhoz hogy szinte ugyanazzal az intenzitással csináljam végig. Október végére eljutottam arra a szintre, mikor úgy gondoltam érdemes lenne megpróbálni.

Vizsga (az első): 2008 December 6. Az egész vizsgára felkészülés abból állt, hogy tanári felügyelet, segítség mellett egy hónapon keresztül teszteket oldottam meg, és fogalmazást írtam. Ezek után úgy gondoltam félni valóm a reading listening és a speaking modulnál van. Az első kettő szerintem mindig lutri, a beszéd viszont egy még megfoghatatlan dolog ma is a számomra, talán ez az amit igazán nehéz megtanulni Magyarországon, magyar tanártól. Tehát melyik volt az a modul amelyik nem sikerült? a WRITING (4.5) (listening 6.0, readig 5.5, speaking 5.0) . Utólag persze tudtam, hogy mi volt a baj. Félre értettem valamit, és így másról írtam mint amiről kellett volna. Szóval, amint megkaptam ez eredményt, még aznap befizettem a következő vizsgát.

Vizsga (a második):2009 január 17.Erre a vizsgára sokkal kevesebbet készültem, aminek éreztem is a hatását. Egy csomó mindenről lemaradtam a listeningben és a readingnél is kicsúsztam az időből. Szinte biztos voltam benne, hogy ez sem sikerült. Akkor csodálkoztem egy nagyot amikor megjött az eredmény. Minden szekcióban sikerült az öt pont, a writing meg 6.5 lett.

Tudom, hogy sokak számára ez nem egy értékes eredmény, azonban nekünk ennyi kell a vízumhoz, és mielőtt elkezdtem, a "szakértők" azt mondták legalább egy év a középfok. Az pedig ugye megvolt már a decemberi vizsgával kilenc hónap tanulás után.

Ezúton üzenem mindenkinek, aki a hazai angol tanulást nehéznek, vagy lehetetlennek tartja, hogy nem az, még munka mellett sem. Egyszerűen csak élj ezzel, tanulj ahol tudsz, amennyit tudsz. Learn as much as you can.

Jelenleg várunk a szakmahonosítás (TRA) eredményére. Ha tartják magukat az ígéretükhöz akkor keddig kész lesz az eredmény. A papírok összegyűjtése bizony közel két hónapot vett igénybe, lényegesen többet mint amennyire korábban számoltam. Az összes többi dokumentum, igazolás, útlevelek stb. készen áll benyújtani a vízumkérelmet, akár az eredmény másnapján.