Jó régóta nem írtam egy sort sem. Igazából nem túl erős az írói vénám, de mivel annak idején annyi izgalmas dolog történt velünk, hát elkezdtem ezt a blogot, amit most, ha nem is a sokaktól látott intenzitással, de folytatni fogok (legalább is tervben van).
Az utolsó bejegyzés tartalma, ami a 2009. szeptemberi állapotot takarta, oly mértékben lerombolta a rövid távú terveinket, hogy teljesen elment a kedvem a folytatástól. Persze ez nem jelenti azt, hogy a velünk történt, történő események unalmassá, egysíkúvá váltak volna, amiről nem lenne értelme írni, csak egyszerűen a hír, hogy 2013 előtt valószínűtlen, hogy vízumot kapjunk meglehetősen lelombozott. Azonban most, másfél év után, van egy igazán új fejlemény, amiről csak a bejegyzés végén fogok írni.
Megpróbálom összefoglalni az eseményeket, kronológiai sorrendben:
2009. November 30-án megszületett Előd, családunk ötödik tagja. Gyakorlatilag menetrend szerint érkezett. Akkor én már javában Hollandián dolgoztam és csak egy másfél hetes szabadságra mentem haza, amikorra ki volt írva a szülés. Ennek a másfél hétnek az utolsó napján érkezet a trónörökös. Nem volt egyszerű időszak, 1300 km távolságra egymástól, nagy szükségük lett volna a segítségre, amit elég nehéz skype-on keresztül. Ráadásul néhány napra Előd születésére, és persze arra, hogy visszajöttem dolgozni, kiderült, hogy Villő bárányhimlős, amit persze Enikő is bekapott két héten belül. A segítség azonban nem maradt el, Édesapámék gyakorlatilag majdnem egy hónapra magukhoz vették a két lányt mivel Elődöt védeni kellett a fertőzéstől.
2009. Karácsony volt a következő időpont, amikor újra együtt lehettünk, egy hónap megpróbáltatás után, de megerősödve a tudattal, hogy nemsokára együtt élünk megint. Ugyanis ekkor már kész volt a terv, itt Hollandiában folytatjuk.
2010. április közepén, tetemes mennyiségű ügyintézés valamint házbérlés után kiköltöztünk hivatalosan Venlo-ba, a Német határ közelébe. A gyerekek néhány héten belül elkezdtek iskolába járni, és gyakorlatilag minden megindult a maga útján.
Sokkal-sokkal jobb, rendezettebb az élet itt. Elmondhatjuk, hogy a 2008. eleji elhatározásunk, miszerint elhagyjuk Magyarországot, volt az egyik legjobb döntés az életünkben, annak ellenére, hogy az Ausztrál terv úgy tűnt túl sokat várat magára. Őszintén szólva, én valahol le is mondtam az egészről, nem akartam a már esetleg kamaszodó lányomat kitenni egy akkora változásnak. Ugyanakkor azt is elmondhatjuk, itt igazán jól érezzük magunkat. A gyerekek SZERETNEK iskolába járni, itt ugyanis nem stresszelik Őket. Enikő aki már 7 és fél éves nem egész egy év után, gyakorlatilag folyamatosan beszél hollandul, valamint ír és olvas is. Villőnek egy kicsit lassabban megy, de Ő is nagyszerűen boldogul a gyerekek között. A legnagyobb problémát ez a fránya nyelv nekem jelenti, mivel eddig még nem sikerült magam rávenni, hogy elkezdjek hollandot tanulni. Angollal lehet boldogulni, de nem az igazi. Gabi még itthon van Előddel, akihez kéthetente, holland „tanár” jár, hogy szokja a nyelvet. Ebbe az új helyzetbe próbáltunk tartósan elhelyezkedni egészen nyolc héttel ezelőttig.
2011. március 16-án kaptunk egy email-t ami teljesen más vonalra terelte a mi kis hollandiai létünket, és némi reménysugárt nyújtott az eredeti elképzeléseink irányába.
Az email feladója :”
K……. G…….
0000xxxx
Case Officer ASPC Team 7
Team7
GSM Adelaide
Department of Immigration and Citizenship
Bizony, van case officer-ünk, aki bekért minden hiányzó dokumentumot és a Medical tesztet. Az azóta eltelt időszakban be kellett szerezzük az erkölcsi bizonyítványokat Magyarországról, és mivel itt élünk egy éve, innen is, meg kellett újítani Villő útlevelét és be kellett jelenti az Új családtagunkat, Elődöt, valamint hogy mi már itt élünk nem pedig amott. Elkezdtük árulni a házunkat, valamint többé-kevésbé véglegesen felszámolni az otthoni életünket.
2011. május 9-én az utolsó lépésként, a Hollandiában kijelölt orvosnál, Dr Ritz-nél, Amszterdamban, átestünk az orvosi vizsgálaton, aminek eredménye, mint a végső kívánalom, várhatóan két héten belül megérkezik Adelaide-ba.
Tehát most waiting üzemmódra kapcsolva, áruljuk a házunkat, tervezgetjük a jövőnket, ami –már kezdem elhinni – talán tényleg azon a távoli földrészen fog folytatódni, és amire talán már tényleg nem kel néhány hónapnál többet várni.
